Manapság nagyon nehéz eldönteni, hogy milyen őrző-védő céget válasszunk partnerként, ha vagyontárgyainkról, létesítményeinkről, rendezvénybiztosításról, házunkról vagy cégünkről van szó.
Nehéz a döntés hiszen tudjuk, hogy mennyi energiánk, pénzünk, időnk van az adott dologban, vagy a vagyontárgyban amit nehéz munkával, vagy örökség által szereztünk. Sokan nem is gondolnak a védelem fontosságára, legyintenek és úgy vannak vele, hogy kicsi az esély egy esetleges kellemetlen dolog megtörténésére, pedig a veszélyek folyamatosan ott vannak körülöttünk. Ha úgy gondolja, hogy nagy kiadás egy állandó őrző-védő szolgáltatásért fizetni, akkor téved. Az okozott károk: lopás, rongálás, égési kár, testi sértés stb. később még nagyobb problémát okozhatnak. Jobb előre gondolkodni és egy ehhez értő céggel szakszerűen elvégeztetni a munkát.
Mi ebben tudunk Önnek segíteni! Az ország bármely pontjára tudunk profi őrzés-védésben jártas kollégát/kollégákat biztosítani, akikért mi vállaljuk a felelősséget. A múltunknak köszönhetően (katonai, rendőrségi) igenis tudjuk, hogy miben áll, vagy bukik a megfelelő védelem, így a kollégákért mi személyesen kezeskedünk.
Korábbi munkahelyeinken is mindig a maximalizmusra törekedtünk, így biztosak vagyunk benne, hogy Önnek is a legjobbat tudjuk biztosítani mind szolgáltatások, mind eszközök, mind személyek tekintetében. Hisszük, hogy kompetenciáinkkal és múltunkkal a minőséget erősíthetjük a mennyiséggel ellentétben.
Legyen szó rendezvénybiztosításról, személy és vagyonvédelemről, őrzés- védelemről, telephely őrzésről, vagy egyéb biztonsági szolgáltatásokról folyamatos fejlesztéseket végrehajtva, szakmailag felkészült csapattal, színvonalas szolgáltatásokkal, maximális diszkrécióval találkozhat, ha cégünket választja.
A professionális vagyonvédelem és élő erős őrzés védelem véleményünk szerinti alapját a szituációkhoz mérten megfelelően felmérő, hatékony azonnali helyzetértékelés és beavatkozás adja. Nagyfokú hozzáértéssel alkalmazzuk a leírtakat munkáink során.
Egy, vagy több kiemelt személy diszkrét, hatékony védelmét vállaljuk a megrendelő elvárásinak megfelelően. Mindenki életében akadhatnak nehezebb időszakok, amikor azt érzi, hogy az élete nincs biztonságban. Nők esetében az esetleges zaklatók ellen tudunk hatékony védelmet biztosítani. De sokszor fordul elő válófélben álló partner védelme is.
Az üzleti életben is számos eseményen lehet szükség személyvédelemre. Fogadások, partnertalálkozók, konferenciák, koncertek, színházi események, vagy legyen szó egy egyszerű tárgyalásról fontos, hogy a megrendelőt teljes védelmi asszisztenciával tudjuk támogatni.
Amire tőlünk számíthat, ha ezen szolgáltatásunkat veszi igénybe:
Ha szimpatikusnak talált bennünket, illetve szolgáltatásinkat kérjen tőlünk árajánlatot telefonon, vagy e-mailben.
És ne feledje! Jobb megelőzni a problémákat, mint később szembesülni velük, amikor már visszafordíthatatlanok!